2012. május 28., hétfő

FISHER MÓR - BRIGITTE HÉLENE NACÉRI

A dédapám –akármilyen furcsa is- Fisher Mór volt, a Porcelánmanufaktúra tulajdonosa. 1899-ben született, és egész életében itt élt, Magyarországon, valamint mindent a vállalkozásának szentelt, aminek meg is lett az eredménye. A Herendi porcelánnak minden országból a csodájára járnak, és a lényeg nekünk a franciaországi látogatóközönség, mert az a nő is francia volt. Az a nő, aki elcsavarta tisztelt dédapám fejét. Igazán szép arca volt, de nem volt olyan szép belül… A neve Brigitte Hélene Naceri. Tehát vagyonos, egyedülálló nőként tett látogatást a gyárban, 1944 nyarán. Úgy tett, mint akinek tetszik Fisher. Állandóan kihívó pillantásokkal illette a jó embert. Aztán, mivel Fisher totál bevette, egy éjszaka találkoztak… Aztán egy hónapon belül Brig távozott az országból, vissza Franciába, és soha nem tért vissza. Azt mondta, azért hagyja el Mórt, mert kevesli az időt, amit rá fordít. A férfi könyörög, hogy maradjon, de Brigitte hajthatatlan. Minduntalan csak ugyanazt ismételgeti, és elmegy. Örökre.
A nő Franciaországban visszament a FÉRJÉHEZ, és nyolc hónap múlva szült egy lányt: Juliette Florette Dessauge. Mindenki azt hitte, hogy a férjéé, csak Brigitte tudta azt, hogy a lány igazából a porcelángyár tulajáé. A titkot viszont őrizte, és csak egy levélben tudatta a lányával, amit az csak az anyja halála után bonthatott fel.
Julnek volt még egy féltestvér nővére is: Adrienne. Csak két év volt közöttük, és mindig is nagyon szerették egymást. De ez már nem ide tartozik.
Fisher 1980-ban, Brigitte pedig már 1962-ben meghalt.
Fischer Móric
Brigitte H. Nacéri

2012. május 13., vasárnap

ADELHAID SUSAN CHISHOLM


1918-ban született, második nevét apja előző felesége után kapta. Anyja nevelte, miután apját megölték. Otthon kitanulta a varázslást, majd 12 éves korában bentlakásos leányiskolába költözött, mert anyja nagyon fontosnak tartotta a műveltséget mugli irányba is. Itt megtanult franciául, németül és spanyolul is. Szintén itt vált tehetséges zongoristává. A kollégium minden hónap első szerdáján bált rendezett, ahol az itt nevelkedő lányok informálódhattak, ismerkedhettek. Egy ilyen szerda esti bál alkalmával ismerte meg Adelhaid a jóképű ír katonát, a 25 éves Bardolf Humphreyt. Elsőre egymásba szerettek, és romantikus éjféli találkákon ismerkedtek még jobban össze az intézet parkjában. Egy évvel megismerkedésük után, mikor Adelhaid kikerült az iskolából -17 évesen, 1935-ben- Bardolf elvette feleségül, és Norwichbe költöztek. A boldog családi fészekben öt gyermek is született: ifj. Bardolf (1935), Aymer(1939), Gytha (1946), Packard (1947), és Caldwell (1948). Bardolf, az elsőszülött, a papi pályát választotta, Aymer kviblinek született, róla nem tudunk többet nagyon sokat, mert elszökött 16 éves korában, azt hiszem Amerikába. Gytha hozzáment Rufus Archibardhoz, Caldwell pedig mugli iskolát vagy árvaházat alapított. Packard volt a nagyapám. Adelhaid 1988-ban halt meg, Bardolf pedig 1982-ben.
Adelhaid&Bardolf