Miután Wilke feladta Amanda kiengesztelését, egy ideig csend honolt a lakásban. Clark, a legidősebb testvér a szobája magányában latin szavakat magolt, merő önszorgalomból. Nos, ez még tőle is hihetetlen.
A hatalmas észkombájn Clark bármihez tudott valami okosat hozzáfűzni. Persze emiatt ő volt a család üdvöskéje, mindenki őt tartotta a legesleg-gyereknek. Átlagon felüli volt a tanulási átlaga, valamicskét konyított a repüléshez, ebből következően a kviddicshez is, rendkívül precíz, szorgalmas, és ráadásul (ha ez nem lenne elég,) kitűnő hallása is volt. Még pár hangszeren is játszik, legalább 10 éve. Például zongorán, klarinéton, de még vadászkürtön is. Ezen felül szívdöglesztő mosolya, jó humorérzéke és gentleman stílusa.
Mondjuk Amanda elég sokszor látta pöffeszkedő, tudálékos baromnak, aki nem bírja ki, hogy ne kotyogjon bele valamibe. Se azt, hogy ne vágjon fel minden lehetséges alkalommal.
Bár még csak tizenkilenc éves, mindenki meg van róla győződve, hogy sokra viszi. Először is, a Roxfortban tanult, de ez neki nem elég. Már egy teljes éve csak otthon ül, és a mugli középiskolák anyagát tanulja.
Amellett, hogy a varázslóiskolát kitűnők közül is kiemelkedő eredménnyel zárta, egy évig zenélt egy szimfonikus zenekarban, most azt vette a fejébe, hogy az orvosira fog járni. Habár a család eddig minden ötletét helyesléssel fogadta, most mégis attól tart, hogy elleneznék ezt a tervét. Egyrészt, azért, mert ha már úgyis ekkora koponya, miért pazarolja a tehetségét a muglikra? A varázslók között is sokra viheti, nem szükséges önjelölten száműzetésbe vonulnia a mágia elől! Másrészt pedig eszelősnek tartanák. Miért pont az Orvosi? Biztos mindenki azt gondolná róla, hogy nem bírná ki, hogy hagyományos módon gyógyítsa a betegeket, és ne adjon se egy kis pótcsont-rapidot pár betegnek az extra hamar bekövetkező gyógyulás céljából. Persze, ők biztos nem bírnák ki! - gondolta lekicsinyléssel Clark. De bezzeg Ő!!
- Clakie?! - riasztotta fel mélázásából Wilke hangja. Az öccse kint állt a folyosón, én minden bizonnyal bebocsáttatásra várt. Clark gyorsan felnyalábolta a vaskos könyveket, jegyzeteket, szótárakat, amikkel eddig foglalkozott, és egy hanyag mozdulattal bedobta őket nyitott asztalfiókjába.
- Gyere! - kiáltott a folyosón várakozó Wilkenek, és megfordult a görgős székével, hogy szemben találja magát a fiúval.
- Mizujs? - kérdezte, miközben egy székre mutatott, hellyel kínálva Wilket. Wilke megforgatta a szemét, és lefeküdt a sötétkék szőnyegpadlóra. Idegesítette a bátyja -nem csak néha- fellengzős stílusa. Sokkal jobban szeretett vele hülyülni, mint távolságtartó businessmenekhez hasonlóan tárgyalni.
- Amandaa! - válaszolta Wilke, amikor kényelmesen elhelyezkedett. - Kissé idegbajos, nem?
- Kissé! - hagyta helyben Clark. Wilke felkönyökölt fekvében, és ahogy összenéztek, kirobbant belőlük a nevetés. A világ talán egyetlen biztos pontja, hogy Amanda nem kissé, hanem rettenetesen idegbajos!
- Nos igen, véletlenül fültanúja voltam a beszélgetéseteknek. - folytatta Clark az előbbi ordítozásra utalva.
- Elég burkoltan fogalmazol. De most komolyan nekem kéne lemondanom a saját programomat? - fordította komolyra a szót Wilke.
- Nem tudom. De amúgy miért csak most mondta, hogy Moszkvába akar menni? - Clark felkelt az asztalától, és öccse mellé feküdt a földre. Így már együtt csodálhatták a plafonon pompázó csillagtérképet.
- Ő már régóta szervezte, és meglepetésnek szánta. - válaszolta sóhajtva Will.
- És csak most szólt róla neked? Nem is célozgatott rá?
- Nem... - az öcs elnyújtotta a szót, próbált visszaidézni az emlékezetébe minden olyen beszélgetést, ahol esetleg szóba kerülhetett.
- És nem mehetnétek később? Mondjuk egy héttel? Vagy kettővel? Akkor mindenki boldog lenne.- ajánlotta Clark.
- Ugye? Én is ezt mondtam neki! - méltatlankodott Wilke. - De erre kivágta a hisztit.
- És próbáltál vele rendesen beszélgetni? - kérdezte óvatosan Clark. Arra gondolt, hogy Wilke próbált Amandával rendesen beszélni, és ez a beszélgetés torkollott kiabálásba, vagy a lány eleve úgy reagált rá, ahogy idefönt ő is hallotta.
- Én? Naná! De persze neeem! Mindig az van, amit ez a kis liba akar! Mások véleménye nem is számít! - hőzöngött Wilke. Clark vajon tényleg hülyének nézi? Aki ilyen okos, az elvből mindenkit retardáltnak hisz? Kezdett benne felmenni a pumpa.
- Szerintem várd meg, amíg lenyugszik egy kicsit, aztán majd újra megpróbálhatod. - vetette fel Clark.
- Nem mondod? - gúnyolódott Wilke. - Hát ez nekem eszembe sem jutott! - felállt a földről: részéről befejeződött a beszélgetés. Azt hitte, hogy Clark majd okosan bíráskodik az ügyük felett, és igazságos ítéletet hoz. Most nem is értette hirtelen, miért is jött ide. Clark nem is olyan okos, mint hitte. Nem fog döntőbíráskodni.
- Na csá! - köszönt Will lazán, és kilépett az ajtón. Vissza akart menni a konyhába, hogy egyen valamit, ha már az előbbi, Amandával való vitatkozásból nem tudott eleget táplálkozni. Haha! Ahogy elhaladt a lány szobája előtt, próbált hallgatózni, illetve elképzelni, mi lehet az ajtó mögött. Mikor vonulhat fel ismét teljes harci díszben Amanda előtt, hogy folytathassák a megkezdett csatát. Mivel nem hallott semmit, úgy számította, hogy egy kis kaja után készen áll a háborúra.
Clark öccse távozása után még egy ideig a göncöl szekérre bambult a földön fekve, gondolatai mind egy szálig visszaáramlottak az orvosi egyetemmel kapcsolatos mederbe. Jövő ősszel beiratkozik, de addig is... le kell érettségiznie. Felállt, majd újra elfoglalta pihenő pozícióját az asztal fölé görnyedve.
