-... de ha egyszer valamit megígérsz, akkor miért nem lehet azonnal szólni, hogy változott a program, mert jobb dolgod akadt annál, mintsem velem tölts három napot! HÁROM NAPOT! Még ennyit sem tudsz rám szánni! Persze, nyugodtan menj csak az idióta haverjaiddal ahová akarsz! - Amanda levegő után kapkodott. Szó, mi szó kimerítő ez a hacacáré.
- Befejezted már? - kérdezte Wilke nyugodtan, kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet két szitokáradat között.
- Befejezted már? - kérdezte Wilke nyugodtan, kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet két szitokáradat között.
- Micsoda? Hogy befejeztem-e? Te mégis... Mégis hogy a francban veszed a bátorságot, azok után, amiket tettél, ahhoz, hogy csak úgy megkérdezd, végeztem-e? Nem is értem, neked nincsen LELKIISMERETED? És tudod mit? Igen, befejeztem! - Amanda felpaprikázott hangulatban vágta be bátyja orra előtt szobája ajtaját, és belülről nekitámaszkodott, hogy az említett nehogy be tudjon jönni.
- Ha gondolod! - motyogta Wilke, de csak halkan, hogy Amanda meg ne hallja, grimaszolt egyet az ajtónak, amely mögött pontosan látta a húgát. reménykedve várt még pár másodpercet, de végül fejcsóválva elballagott; meg sem próbálta folytatni a beszélgetést, ahhoz túlságosan jól ismerte a húgát. Eközben a sértett hölgy teljes erővel az ajtónak támaszkodva egyoldalúan folytatta a beszélgetést. Eltorzult arccal nézett maga elé, miközben folyamatosan mozgott a szája. Persze nem hangosan beszélt, csak tátogva, de úgy mindennek elmondta Will-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése